Költészet

Aki szánt,  vet az  a  holnapért  tesz, az tavaszt  remélve  szivár-

ványt fest az  égre,  és  fülét hegyezve csalogányt hall vélve. Ki-

nek a versírás  lett  sorsa,  úgy  törekszik a  jóra, hogy rímes so-

rokat vet a néma papírra.  Zászlójára az  van  írva, hogy végre

legyen a szívekben béke. Múltat idézve, rímmel igézve jóra int. 

Hite szerint szavakkal festi az emberit, a szépet. Ez a költészet.

Laci öcsém agóniája.

Nem volt ebben semmi  álságos, semmi  hamis,  mert hisz eleven

tanúja voltam én ennek magam is. Apokalipszis idők jöttek. Laci

öcsénk  úgy  vélte tetszős lesz Istennek, ha  akaratának  enged és

sokáig   szenved.  Így   történhetett   meg,  hogy   testvérünket  a

Nagyúr emberfaló vágya galádul tőrbe csalta,  pedig nem akart ő

---

mást csak szeretni, és akiket kedvel keblére ölelni. De nem értette

meg Őt a Úr,  és pusztító  mániájával  rátíport  csúnyán, és gazul. 

Hiába próbálta   kedvét   keresni,   igyekezett   vele  békére  lelni.

Százszor  elmondta hozzá az  engesztelő imát, de a Nagyúr vadul

bensőjébe  vájt.  Az  ágyban  40  fokos  lázban  égett,  szenvedett,

---

máskor  meg  hideglelősen  fázott,  reszketett.  Látva,  hogy  nincs

tovább  megnyomta  a  falon  függő  okosórát, valaki  bele is szólt

odaát. Bent a kórházban a személyzet mindent megtett amit csak

lehetett, de drága Laci öcsénk a szent örökké valót imádva, fölénk

az egekbe  emelkedett, és 68.  éves  korában   végleg  kiszenvedett.

Előszó

Sokan, akik ismernek, költő titulussal illetnek, nyilván kedveskedni

szeretnének. De pironkodva sem merném magam költőnek nevezni.

Legtöbb rímes ábrándozásom inkább prózai, mint sem lírai, igen

mert a szavak ritkán szoktak összecsengeni. Ha az irodalom

mércéje szerint ez bűn, akkor Isten bocsássa meg bűnömet.

Annyi bizonyos, majd látni fogod, hogy inkább dadogok, mint néma

vagyok. Minden esetre megtisztelsz, ha egy-egy olvasott vers kapcsán

tükröt mutatsz. A mottóm pedig az, hogy kedves vendég vagy te ott,

ahol jó szándékkal kopogsz. Látogass meg, légy vendégem, kopogtass!

Reggeli ébredések

Uram, olyan  eszmélés kellene, ami nem a rossz napok ébredése, 

sem nem  a napi  robot  istenverése,  de  üde csend és béke, ami 

igaz szívemnek megnyugvás, és  vigasz. Olyan nem sietős óra kel-

lene, melynek hangja lelkemnek harmónia, fülemnek zene. De jót 

is tenne Uram! Öreg koromra  bizony nagy ajándék lenne. Hagyd, 

hogy sokáig nyújtózzam az ágyon, és csak utána kelljek. Friss ész-

------

szel  ébredjek életem félszes lovára, fesztelen figyeljek a holnapra, 

és öreges  nyugalommal  nézzek  rá a  mára.  Mert így sajnos sok

tervem  elfajul, és félek, hogy  szívem  ellen uszul.  Uram, ha vagy, 

hallgass meg! Add, hogy ne kelljen hirtelen kelnem! Hagyd, hogy 

napsugarad csendesen szemléljem, mindennapi léted bölcsen, és 

okosan eszméljem. Add Uram, hogy tisztán lássak.  Hiszen itt-ott  

------

már fájnak, nyilallnak tagjaim, árnyak takarnak, sürgetnek napjaim. 

Mindig  arra vágytam, hogy  lássalak, de nincs rá esély, hogy meg-

mutasd magad. Én már csak arra kérlek, adj egy kis nyugalmat, ha

van rá hatalmad.  Valami olyan kellene,  ami nem az izgága napok 

ébredése, sem nem a napi robot istenverése. Valami olyan, ami szí-

vemben igaz csend, és mint vigasz cseng, ami megnyugvás és béke.

Együttérzés

Egy test, és  egy lélek  vagyunk  mi itt mind, hisz  alapból egyazon

anyagból  alkotott  meg  minket  az Isten.  Minek okán egyformán

érzünk örömöt, bánatot és  kínt. Így  ha balsorsa veri a velünk egy

látót, vagy vakot, és tudjuk róla mennyire  szenved, fáj, sajog, de

kínja nem indít meg.  Amíg  ezt a  poklot  nem érzed,  rajta  nem

segítesz, amíg  jó és  nemes tettekben nincs semmi részed, addig te

az EMBER  nevet  csupán  csak  bitorlod, de  meg nem  érdemled.